„Hazafelé tartok, mégis úgy érzem, mintha otthonról indultam volna el. Távolodom és közeledem egyszerre, közben pedig arra gondolok, hogy akárcsak a többiek, én is haza akarok menni, de én sem otthon, hanem valahol máshol lakom, ráadásul ezt a két helyet, másokhoz hasonlóan, én is össze szoktam keverni.
Nem közvetlenül érzékelem azt, ami körülvesz, csupán visszaemlékszem rá, ugyanis nem itt vagyok, hanem valahol máshol, de arra már nem emlékszem, hogy hol.
A világ számomra már csak egy régen elenyészett, gyönyörű vallás, amelyről egy sehol sem kapható, színes mesekönyvben lehet olvasni.” /Györgyi Csaba: Mesekönyv/