JURA

„Kalapot emel, biccent, majd a szemközt magasodó ősfalak időszagú törmelékdarabkái felől lustán nekilódul, s átbucskázik fölöttem egy langyos, illatos légoszlop. Igényesen tagolt, mégis szüntelenül örvénylő lehetőségek, létrétegek és történések hullámokban megvalósuló áthaladásának útjában állok. Minden él, csak én vagyok halott. Semmi különös nincs, csak a város öregszik alattam.” /Györgyi Csaba: Archivarius/