OUI MADAME

„Mélykékből sötétbíborba maszatolt sápadtnarancs húz törékeny ívet a lélekkolostorok ébredő völgyei felett. Várom a másodpercet, az egyetlent, amely végre az enyém, és csak az enyém! El fog jönni, itt lesz egy pillanatra, azután elmúlik. Várom a másodpercemet! Bármikor ideérhet! Nem szalaszthatom el, hiszen nincs számomra fenségesebb ajándék! Miatta érzem még embernek magam. Ünnep van, mert várom a másodpercemet. Ha elmúlik, utána megint másoké lesz minden, én pedig térhetek vissza az ölelésbe. Édes, fűszeres illatok kergetőznek lustán az ódon parkszigetek utcácskáin. Mióta is? Körülbelül ötezer-hatszáz esztendeje.” /Györgyi Csaba: Sec/