Kalkuttától nem messze, körülbelül nyolcvan mérföldnyire egy palota áll. A palota előtt zászlórudak sorakoznak, melyeken kivétel nélkül a brit lobogó díszeleg. Mozdulatlanok, ugyanis a közel negyven fokos hőségben még egy szemernyi szellő sem lengeti meg a zászlókat. Rövidesen a királynő követe érkezik a palotába, hogy tárgyalásokat folytasson az indiai herceggel. A jeles eseményre számos rangos személyt invitáltak meg. Odabent hatalmas pompa fogadja a vendégeket. A konyha felől ínycsiklandó illatok ejtik rabul az embert. Ugyanitt a Ceylonból érkezett szakácsok lelkesen serénykednek, ugyanis perceken belül kezdetét veheti a lakoma. A sokaság azonban mégsem a vacsorára kíváncsi. Tekintetük a hatalmas ablaküvegeken túli látvány rabja. Odakint ugyanis nem egy kert van. Valójában az már a dzsungel. A pálmalevelek tengerében olyan méretes tarka pillangók repkednek keresztül, melyekhez foghatót az európaiak még sosem láttak. A látványhoz zenei aláfestést biztosít néhány tukán éneke, mely bár rekedtes ugyan, de mégis az esőerdő harmóniáját tolmácsolja a vendégek számára. Érdekes, hogy a vendégeket a palota minden pompája és dísze sem tudta úgy lekötni, mint a dzsungel parádéja. Nemsokára a vacsora elkezdődik. De aki teheti, még vacsora közben is vet néhány pillantást a pazar dzsungelre. S hogy mit láthattak ezek a vendégek? Azt a NOBLE tapéta próbálja elmesélni.